Hírek
2017. Október 27. 05:40, péntek |
Helyi sport
Forrás: szekesfehervar.hu
2020-ban szinte biztosan világbajnokság lesz Székesfehérváron (videó)

A Magyar Amerikai Futball Szövetség képviselői Lausanne városában jártak, ahol a FISU központjában adták elő a Fehérváron rendezendő egyetemi világbajnokságról szóló prezentációt.
Mivel az amerikai futball sportágban egyedüliként jelentkezett a MAFSZ rendezőként, így bizonyosan számíthatunk rá, hogy november végén, december elején győztesként hirdetik ki a pályázatot.
A Magyar Amerikai Futball Szövetség főszervezőként Székesfehérvár Önkormányzatának elsődleges támogatásával, EMMI támogatással, valamint a Budapesti Corvinus Egyetemmel és a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetséggel együttműködve adta be pályázatát az Egyetemi Világbajnokságra.
A sportáganként eltérő helyszíneken, két évente megrendezésre kerülő Egyetemi Világbajnokságok programjában néhány éve szerepel az amerikai futball. Az első tornát 2014-ben a svédek rendezték Uppsalában, rá két évre Mexikó adott neki otthont, jövőre pedig a kínai Harbinban lesz. 2020-ban pedig szinte biztosan Székesfehérvár.
A sportág népszerűsítésében jelentős lépés lenne egy világesemény rendezése, ezért a Magyar Amerikai Futball Szövetség vezetése a pályázat beadása mellett döntött. Természetesen rendkívül sok előkészítő és sportszakmai munkát adna a jövőre nézve ha elnyernénk a lehetőséget, elvégre nem csak összetett követelményrendszert kell teljesíteni, de új válogatottat is fel kell állítani. A hátra lévő évek viszont elegendő időt biztosítanak felkészülni minden szempontból, így vállalható az eseményre való felkészülés programja.
Forrás: szekesfehervar.hu
Fotó: mafsz.org
Videó: Digi Sport 24
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is
Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.
2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld
Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva
Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.
2025. Augusztus 01. 09:58, péntek | PR
„Próbálj meg nyugdíjas lenni 30 évesen!” – Augusztusban újra jön a K&H nagy túlélőkísérlete
a díjat nyert influenszerkampány újraindul