Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2017. Szeptember 29. 15:44, péntek | Helyi sport
Forrás: szekesfehervar.hu

A Nebuló Kupával kezdődött el a sárkányhajósok hétvégéje

A Nebuló Kupával kezdődött el a sárkányhajósok hétvégéje

Pénteken újra birtokba vették a sárkányhajósok a Csónakázó tavat.

  • Az első napon a Nebuló kupa küzdelmeire került sor, szombaton pedig a hagyományos Sárkányhajó Fesztiválé lesz a főszerep, a felnőttek megmérettetésén idén 46 csapat indul majd.

A verseny főszervezője, Sziklenka László elmondta, hogy 12. alkalommal rendezik meg Székesfehérváron a Nebuló kupát és a Sárkányhajó fesztivált. Pénteken a diákok ismerkedtek a sárkányhajózással, az iskolák tanulói alig több mint egy óra alatt elsajátították az alapokat és egymás között versenyeztek.

Ennek a sportágnak ez a nagyszerűsége, hogy rövid gyakorlás után hasonló képességű csapatok versenyezhetnek egymással, nem kell különösebb előképzettség.” – tette hozzá Sziklenka László. A diákcsapatok felkészülését megtekintette Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere is.

Szombaton a felnőttek versenyeznek, közöttük sok képzett csapat van, akik már évek óta vesznek részt sárkányhajó fesztiválokon és rendszeresen edzenek. Szombaton 46 csapat versenyez majd a Csónakázó-tavon.

A 12. Székesfehérvári Sárkányhajó Fesztiválon minden legénységnek egy időmérő futamban kell részt vennie. Az idősorrend alapján a legénységek, a nevezések számától függően különböző „dimenzióba” kerülnek, amelyek külön versenyeznek egymással és külön kerülnek értékelésre.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport

Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához

Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.

2026. Március 19. 08:00, csütörtök | Sport

Európa-liga - Négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros

A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.

2026. Március 19. 07:30, csütörtök | Sport

Csalás - Értesítés közlekedési bírságról üzenetben

Bedőlt neki? Nem kellett volna, a rendőrség nem így kommunikál!