Hírek
2018. Január 13. 14:47, szombat |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
ALAPOSAN VISSZAVÁGOTT A GRAZ A VOLÁNNAK AZ EBEL PÉNTEKI JÁTÉKNAPJÁN
A Fehérváron 4-1-re legyőzött közvetlen rivális, a Graz hazai jégen nem engedte újabb pontokhoz a Volánt, és a sok fehérvári kiállítást kihasználva magabiztosan győzött.
Ezzel vissza is előzte a táblázaton a mieinket, akik vasárnap a Klagenfurt ellen, hazai pályán javíthatnak a vereség után.
A jegkorongblog.hu beszámolója a grazi találkozóról:
Pedig nem indult rosszul a mérkőzés a magyar csapat számára. Bár két grazi helyzettel kezdődött, magyar góllal folytatódott az első harmad. A 8. percben Toivonen kapus próbál megjátszani egy korongot a kapu mögött, de az Kocsishoz került. A finn kapus igyekezett volna a helyére, de a védője megakadályozta ebben, így Kocsis az üres kapuba tudott passzolni. Nemsokára jött az első fehérvári kiállítás – Manavian kapta bottal ütésért – és ebből az első grazi gól, amelyet Brophey jegyzett. Kiegyenlített meccset játszott a két csapat, enyhe grazi fölénnyel, amelyet a 16. percben Higgs váltott újabb gólra, a kapu mögül húzta előre a korongot, hogy aztán a kapuba pöckölje.
A 2-1 még kezelhető lett volna, ám a második harmad közepén egy perc alatt meccse került a pontszerzéstől a Fehérvár, amikor előbb Pirmann talált a kaput megkerülve Carruth hálójába, majd 57 másodperc múlva, Kóger kiállítása alatt Higgs újabb találatával lett 4-1. Kapust cserélt a Volán, Carruth ment, Rajna jött, de a kínoknak nem volt még vége. Palin kapuvasa után az ellentámadásnál ugyanő szabálytalankodott a kitörő Zusevics ellen, a büntetőt a sértett lőtte be. Kicsit több, mint másfél perccel a harmad vége előtt, egy kimaradt fehérvári emberelőny után megkaptuk a hatodikat is, a svéd Carlsson révén. A fehérvári szempontból rettenetes harmadot követően a harmadik játékrészre ismét egy kicsit összeszedettebb magyar csapat jött ki, amely próbálta menteni a menthetőt. A fáradozásokat az 51. perc koronázta sikerrel, Hári kiállítása véget ért, Manaviané épp elkezdődött, amikor Vincze talált be emberhátrányban egy bulit követően.
De sajnos alighogy kiegészült a csapat, ismét a graziak ünnepelhettek, Setzinger szólója kimaradt ugyan, de az érkező Zusevics jókor járt jó helyen, és értékesítette a kipattanót. Több gól már nem esett, 7-2-re nyert a Graz, és visszaelőzte a Fehérvárt. Szerencsére a többi mérkőzésen általában a mieinknek kedvező eredmények születtek, így a tabellán ugyan a 10. helyre esett vissza a Volán, de maradt az 5 pont hátrány a 6. helyezetthez képest. Még öt forduló van hátra az alapszakaszból, lehet még javítani, de ahhoz nem engedhető meg az a kiállíításcunami, amiben Grazban volt része a csapatnak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 03. 08:00, vasárnap | Sport
Labdarúgó NB I - Könnyed sikerrel lépett a bajnoki cím kapujába a Győr
Az éllovas Győr simán, 4-0-ra legyőzte a vendég Diósgyőrt a labdarúgó Fizz Liga utolsó előtti, 32. fordulójának szombat esti mérkőzésén, így egy lépésre került a bajnoki címtől.
2026. Május 01. 11:00, péntek | Sport
Premier League - Az ősi rivális otthonába látogat a Liverpool
Az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának vasárnapi rangadóján a címvédő Liverpool a Manchester United otthonába látogat.
2026. Április 30. 12:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Luis Enrique: nem láttam még ilyen ritmusú mérkőzést
Nemcsak a futballszurkolókat, hanem a főszereplőket is ámulatba ejtette kedden a címvédő Paris Saint-Germain és a Bayern München Bajnokok Ligája-elődöntős összecsapása, amelyen a házigazda párizsiak 5-4-re nyertek.
2026. Április 29. 06:50, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen
A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén.
