Hírek
2017. Július 24. 17:12, hétfő |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Augusztus 20-ig lehet szavazni a Kaszás Attila díjra
A Vörösmarty Színház művésze, Krisztik Csaba is szerepel a Kaszás Attila-díj jelöltjei között. A szakma által választott három színész közül a közönség dönti el, hogy ki kapja az elismerést.
A díjra a magyar nyelven játszó, állandó társulattal rendelkező színházak saját társulatuk egy-egy tagját javasolhatták.
A szavazási eljárás utolsó fordulójába Krisztik Csaba, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, Gazsó György, a Radnóti Miklós Színház és Szikszai Rémusz, a Szkéné Színház társulatának tagja jutott. A végső döntés a közönség kezében van, a www.kaszasattiladij.hu oldalon online szavazhatnak a jelöltekre augusztus 20-ig.
Krisztik Csaba 2013 óta tagja a Vörösmarty Színház társulatának, számos darabban ünnepelhette a fehérvári közönség. A társulat már ideérkezésének esztendejében neki ítélte a Vörösmarty-gyűrűt. Ezúttal a www.kaszasattiladij.hu- n leadott szavazattal önök is hozzásegíthetik Krisztik Csabát egy újabb elismeréshez.
Az idei Kaszás Attila-díjat szeptember 8-án a Győri Nemzeti Színházban veheti át a győztes, az országos színházi évadnyitó alkalmával.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 02. 07:25, hétfő | Sport
Női vízilabda Eb - Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.
2026. Február 01. 14:00, vasárnap | Belföld
Orbán Balázs szerint ukrán jólét lesz a magyar jövőből, ha nem vigyázunk
Ha nem vigyázunk, elveszik a magyar jövő és ukrán jólét lesz belőle - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Digitális Polgári Körök (DPK) által szervezett háborúellenes gyűlésen szombaton Hatvanban.
