Hírek
2017. December 17. 14:30, vasárnap |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
FEHÉRVÁR AV 19: HÁROM GÓLOS VEZETÉS UTÁN EGY GÓLOS VERESÉG
Kevesebb mint nyolc perc alatt lenullázta a Fehérvár AV 19 a Bolzanot, azonban a dél-tiroliak visszaküzdötték magukat és fél perccel a vége előtt a győzelmet is megszerezték.
A régi-új edző Hannu Jarvenpaa harmadik mérkőzésén már nem sikerült a győzelem, pedig úgy indult.
A Dornbirn és a Zágráb legyőzése után joggal reménykedhettünk abban, hogy a mostanság nem túl acélos Bolzano ellen behúzható a három pont, amivel két helyet is előreléphetett volna a Volán. Ennek megfelelően Manaviannak másfél perc sem kellett, hogy beüsse az első fehérvári találatot, amelyet nem sokkal később Lovecchio gólja követett. És ekkor még nem volt vége a hazai tűzijátéknak: Hári János is feliratkozott az eredményjelzőre. Hét perc harminckilenc másodperc után 3-0-val ment a Volán. A kezdő harmad derekán felébredtek a vendégek, ezt Halmo és Egger gólja nyomatékosította, de így is 3-2-vel nyerte a játékrészt a hazai legénység. Nyolc kapuralövésből három volt eredményes a Fehérvárnál.
Mindjárt a második harmad elején - még emberelőnyben - egyenlített a Bolzano, a folytatás pedig rengeteg fehérvári pontatlanságot, egy érvénytelenített Lovecchio gólt és több vendég kiállítást hozott. Sajnos ekkortájt öt a három ellen sem sikerült begyötörni a pakkot a vendégek kertrecébe. 22 volános próbálkozásból egy sem ment be.
A záró játékrészben Sointu révén a derbin először vezetést szerzett a Bolzano, de egy parádés Hári-Luttinen összjáték révén erre még volt válasza a Volánnak. Sajnos fél perccel a vége előtt Miceli ismét vezetéshez juttatta a vendégeket, és ez már megválaszolatlan maradt.
Fehérvár AV 19 - Bolzano 4-5 (3-2) (0-1) (1-2)
Gól: Manavian, LoVecchio, Hári, Luttinen ill. Halmo, Egger, Miceli (2), Sointu.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 01. 12:00, vasárnap | Sport
Női vízilabda Eb - Közel az elődöntőhöz a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 5-4-re kikapott a címvédő holland csapattól a funchali Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, az egygólos vereséggel azonban elődöntőbe jut, ha vasárnap győz az izraeliek ellen.
2026. Február 01. 08:28, vasárnap | Sport
A Liverpool hátrányból fordítva verte a Newcastle-t
2026. Január 31. 10:44, szombat | Sport
Európa-liga - A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele a nyolcaddöntőért
A bolgár Ludogoreccel játszik a nyolcaddöntőbe jutásért a magyar bajnok Ferencváros a labdarúgó Európa-ligában.
2026. Január 30. 07:04, péntek | Sport
Európa-liga - Nottinghami vereségével játszania kell a 16 közé jutásért az FTC-nek
A Ferencváros 4-0-ra kikapott csütörtökön az angol Nottingham Forest vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának nyolcadik, utolsó fordulójában, így 12. helyezettként játszania kell majd a 16 közé kerülésért.
