Városlista
2026. május 3, vasárnap - Tímea

Hírek

2017. November 15. 08:56, szerda | Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu

FEHÉRVÁR HANGJA - MENTORHÉT KEZDŐDIK AZ ÉNEKESEK SZÁMÁRA

FEHÉRVÁR HANGJA - MENTORHÉT KEZDŐDIK AZ ÉNEKESEK SZÁMÁRA

Sűrű napok elé néznek a Fehérvár Hangja versenyzői, a hét kulcsszava a „próba” lesz: ének- és táncpróbák kezdődnek, és próbálják a döntőn viselt ruhákat, cipőket is.

A mentorhét a döntősök vacsorájával zárul.

A Fehérvár Hangja verseny célja a valódi tehetségek felkutatása és felkarolása, vagyis több egy puszta énekversenynél: a fiatalok felkészítést is kapnak későbbi zenei pályafutásukhoz, a verseny végén pedig ízelítőt abból, hogy készül egy magas szinten megszervezett színpadi show.

A válogató és az elődöntő során máris minden jelentkező hasznos kritikákkal, tanácsokkal gazdagodott, ezeket a későbbi tanulmányai, pályafutása kapcsán kamatoztathatja. A döntőig hátralévő hetekben a legjobb tizenkét versenyző képességeit még jobban szeretnék kibontani a szervezők, ezért szakemberek bevonásával készítik fel őket a végső megmérettetésre: Rovó Tamás, a Vörösmarty Színház táncművésze, koreográfusa, Váradi Eszter Sára, a Vörösmarty Színház színművésze és Vörös Janka énekesnő mentorként, Kernya Mariann Maya pedig stylistként segíti az énekeseket. A mentorhét folyamán készülnek majd azok a bemutatkozó kisfilmek is, amelyek segítségével a szélesebb közönség is jobban megismerheti a versenyzőket és eddigi produkcióikat.

Hagyomány a Fehérvár Hangja történetében, hogy a versenyzők közös vacsorán vesznek részt a zsűrivel, a mentorokkal és Cser-Palkovics András polgármesterrel. Az idei vacsorának, amellyel a mentorhét zárul, az előző verseny győztese, Zabos Regina is vendége lesz.

A fiatal énekesekkel a közönség a város adventi programsorozatában is találkozhat, a tehetségkutató pedig a fináléval zárul december 9-én, szombaton 18 órakor a Vörösmarty Színházban. A verseny fődíja a rangos „Fehérvár Hangja” cím, amit a nyertes viselhet, aki egyéb értékes ajándékok mellett a Fehérvár Travel jóvoltából partnerével Párizsba utazhat.

A döntő ezúttal is látványos színpadi show lesz, Szakál Attila rendezésében, és a tizenkét fős mezőny mellett sztárvendégként Takács Nikolas és az előző verseny győztese, Zabos Regina is színpadra lép. A döntősök produkcióihoz a táncos elemeket a székesfehérvári Gorsium Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, a bodajki Hang-Szín-Tér Művészeti Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, valamint a Megadance Székesfehérvári Táncszínház fiatal táncosai biztosítják.

A döntőre jegyek a Művészetek Házában válthatóak, hétfőtől szombatig 8–20 óra között.

szekesfehervar.hu

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.