Városlista
2025. augusztus 1, péntek - Boglárka

Hírek

2017. Július 06. 09:22, csütörtök | Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu

Fehérvári színész is esélyes a Kaszás Attila-díjra

Fehérvári színész is esélyes a Kaszás Attila-díjra

A Vörösmarty Színház művésze, Krisztik Csaba is szerepel a Kaszás Attila-díj jelöltjei között. A szakma által választott három színész közül a közönség dönti el, hogy ki kapja az elismerést.

Tizedik alkalommal adják át a Kaszás Attila-díjat. A díjra a magyar nyelven játszó, állandó társulattal rendelkező színházak saját társulatuk egy-egy tagját javasolhatták. Akik a második szakaszban önmaguk közül választották ki a továbbjutó három színészt.

A szavazási eljárás utolsó fordulójába Krisztik Csaba, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, Gazsó György, a Radnóti Miklós Színház és Szikszai Rémusz, a Szkéné Színház társulatának tagja jutott. A végső döntés a közönség kezében van, a www.kaszasattiladij.hu oldalon

Krisztik Csaba 2013 óta tagja a Vörösmarty Színház társulatának. Azóta számos darabban ünnepelhette a fehérvári közönség, a társulat pedig már az ideérkezését követően neki ítélte a Vörösmarty-gyűrűt. Most a leadott szavazattal önök is hozzásegíthetik Krisztik Csabát egy újabb elismeréshez. Az idei Kaszás Attila-díjat a győztes szeptember 8-án a Győri Nemzeti Színházban veheti át, az országos színházi évadnyitón.

Online szavazhatnak a jelöltekre, augusztus 20-ig várják a szavazatokat a kaszasattiladij.hu oldalon.

A Kaszás Attila díj története

A Kaszás Attila-díjat Pokorni Zoltán, a XII. kerület Hegyvidék polgármestere, és a Mozaik Művészegyesület elnökeként Szűcs Gábor alapította 2008-ban a Magyar Kultúra Napja alkalmából.

Az alapítók a díjjal, a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerésén túl, Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását tűzték ki célul, hisz a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok igazi közösséggé formálásában, ahol dolgozott.

A díj odaítélésének egyik fő kritériumaként a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett az adott társulatban vállalt tudatos közösségépítő magatartást jelölték meg az alapítók. A díjazott személyét a magyarországi és határon túli, állandó társulattal rendelkező kőszínházak, valamint a jelentősebb alternatív színházi műhelyek tagjai maguk közül választották az eddigi években.

A cél az volt, hogy ne zsűri vagy kuratórium döntsön a díjazott személyéről a kétfordulós szavazáson, hanem maguk a színészkollégák. Az első fordulóban a szavazók egy, a saját társulatukhoz tartozó színművészt jelölhettek meg, majd így a második fordulóba bejutott határon túli és magyarországi színészek titkos szavazással dönthettek a nyertesről.

2012-től kezdődően az eddig kétfordulós eljárás kibővült, már nem csak színészek szavazhatnak, hanem az utolsó, harmadik körben a közönség szavazatai döntenek a díjazott személyéről az interneten, telefonon és SMS-ben leadott voksaikkal.

2008-ban Szarvas József, a Nemzeti Színház művésze, 2009-ben Nemes Levente, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház tagja, a színház korábbi igazgatója, 2010-ben Mátray László, szintén a sepsiszentgyörgyi színház fiatal színésze, 2011-ben Mucsi Zoltán, a Bárka Színház tagja és 2012-ben Bányai Kelemen Barna, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja volt a Kaszás Attila-díj kitüntetettje, akinek a személyéről már a közönség döntött az új szavazási menet szerint.

A díj átadására az eddigi években a Nemzeti Színházban, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, majd pedig a Thália Színházban gála keretében került sor. A díj minden évben egy litográfia, amelyet Kaszás Attila ihletett. Az alkotás Somorjai Kiss Tibor grafikusművész, egyetemi tanár, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, Grafika Tanszékének vezetője munkája.

A díjhoz tartozik ezen felül nettó ötszázezer forint. A díjátadó ünnepség fővédnökségét az előző években Spányi Antal római katolikus megyéspüspök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke vállalta.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld

Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe

Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.

2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Életmód

Csalók élnek vissza az OTP Bank egyik vezetőjének nevével

Az OTP Bank egyik vezetőjének nevével visszaélve, magukat rendőröknek kiadó csalók videóhívásban keresik meg az ügyfeleket, hogy pénzt szerezzenek tőlük - hívta fel a figyelmet a pénzintézet szerdán.

2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik