Városlista
2025. augusztus 1, péntek - Boglárka

Hírek

2017. Július 31. 18:23, hétfő | Helyi
Forrás: infofehervar.hu

Hogy vagyunk, hogy vagyunk? No és hogy állunk?

Hogy vagyunk, hogy vagyunk? No és hogy állunk?

A Nemzeti Emlékhely (székesfehérvári Romkert) köszöni jól van. Sőt, egyre jobban: Épül a színpad, a lelátó, dolgoznak keményen az ünnepi megemlékezésre.

A szakemberek ma is gőzerővel dolgoztak - ahogy eddig minden nap - hogy a koronázási ünnepi játékokra időben elkészüljenek. Jelen pillanatban 90 százalék körül áll a készültségi szint! Sacc! De szerintünk minden kész van, bár a monumentális korona később kerül fel a színpadra, és a nem látható, bonyolult háttértechnikát sem láthatjuk.

Szent István, Szent László, Könyves Kálmán és II. (Vak) Béla után idén az Árpád-ház talán legfényesebb uralkodója, III. Béla koronázási szertartását és életét viszi színre Szikora János rendező Székesfehérváron. Az idei Koronázási Szertartásjáték az egykori koronázótemplom helyén felépített grandiózus szabadtéri színpadon, augusztus 18–19-én látható. Életre keltett skanzen, középkori vásári hangulat, izgalmas, korhű játékok, fényfestészeti műalkotások a belváros házfalain, fölénk magasodó, közel ötméteres óriásbábok, királyaink koronázási ceremóniája az egykori koronázó bazilika romjai fölött.


III. Béla magyar király (1148 – 1196)

Korának egyik leggazdagabb európai uralkodója. A hagyomány nevéhez köti a magyar állam egyik legsikeresebb korszakát: Bizáncban szerzett tapasztalatait kamatoztatva felvirágoztatta a gazdaságot és a kultúrát, általánossá tette az írásbeliséget, sikeres külpolitikájának köszönhetően pedig a királyság területe is gyarapodott.

Huszonnégy esztendős uralkodásának végére Magyarország vált a vezető nagyhatalommá egész Kelet-Közép-Európában. Regnálása sok tekintetben az Árpád-kor csúcspontját jelentette.

III. Béla az egyetlen uralkodó, akinek földi maradványait teljes épségben sikerült feltárni a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilika romterületén. A királyt Chátillon Anna királyné mellé temették királyi jelvényekkel ellátva.

Korábbi felvétel az előkészületekről:

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 01. 09:58, péntek | PR

„Próbálj meg nyugdíjas lenni 30 évesen!” – Augusztusban újra jön a K&H nagy túlélőkísérlete

a díjat nyert influenszerkampány újraindul

2025. Augusztus 01. 08:47, péntek | Életmód

Svábhegyi Csillagvizsgáló: újra megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj

A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal -

2025. Augusztus 01. 08:46, péntek | Bulvár

Augusztus 20. - A DCJ Stílusgyakorlat lett Magyarország tortája