Hírek
2018. Október 04. 07:33, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Húsz év fegyházra ítélték a prostituáltat ölő játékfüggő péket

Húsz év fegyházbüntetésre ítélt nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt a Kecskeméti Törvényszék egy prostituáltat megölő férfit; a döntés nem jogerős.
Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben a bűncselekmény előzményeiről azt írták: a vádlott élettársával és annak gyermekével 2015 júliusától Kecskeméten élt albérletben. A férfi pékként két helyen is dolgozott, de játékszenvedélyéből is keletkező anyagi gondjait nem tudta fedezni, ezért kölcsönöket kért.
Fizetési kötelezettségei és pénztelensége miatt elhatározta, hogy az interneten kiválaszt egy prostituáltat, a szolgáltatás ürügyén felkeresi, majd erőszakkal szerez tőle pénzt.
A sértettet - aki 2012 nyarától bérelt egy lakást Kecskeméten - 2017. június 14-én kereste fel, miután előzőleg telefonon időpontot egyeztettek. A szexuális aktus után a vádlott közölte, hogy nem tud fizetni, és a táskájából elővett késsel fenyegetni kezdte a nőt, hogy inkább ő adjon neki pénzt. A vita során a férfi befogta a nő száját, hogy ne kiabáljon, aki erre megharapta. A vádlott dühében többször nyakon szúrta, majd amikor a sértett a földre került, tovább bántalmazta.
A nő belehalt sérüléseibe. Holttestére este a bérbeadó talált rá.
A bíróság a vádlottat nyereségvágyból elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek, ugyanakkor azt nem állapította meg, hogy előre megtervezte volna a sértett megölését.
Az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
Másodfokon a Szegedi Ítélőtábla dönt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 08:44, péntek | Belföld
A hétvégén többfelé felhős, záporos, zivataros idő várható
A hétvégén többfelé felhős, záporos, zivataros idő várható, a Dunántúlon lesz hűvösebb és felhősebb, míg a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön lesz melegebb, oda inkább csak vasárnap érkezik meg a csapadék
2025. Augusztus 01. 08:43, péntek | Belföld
Orbán Viktor: nagyon nagy az érdeklődés a 3 százalékos lakáshitel iránt
Nagyon nagy az érdeklődés a fix 3 százalékos lakáshitel iránt - mondta a miniszterelnök a Kossuth rádióban pénteken.
2025. Augusztus 01. 08:39, péntek | Belföld
Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet
Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet – közölte a pályázatot koordináló Veszprém-Balaton 2023 Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik