Hírek
2017. Szeptember 01. 08:00, péntek |
Helyi sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Itf Men\'s Future tenisztorna szombattól a Bregyóban
A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Bregyó-közi Sportcentrum teniszközpontjában rendezik az ITF Future sorozatba tartozó nemzetközi férfi tenisztornát.
Férfi egyéniben és párosban tizenhét ország hatvannégy teniszezője érkezik Fehérvárra, a küzdelmek a kvalifikációval szeptember 2-án kezdődnek.
Az ITF Future sorozat jellemzően a fiatal, feltörekvő, világranglistán már jegyzett, szép jövő előtt álló teniszezők versenyterepe. A székesfehérvári rendezők tavaly is hibátlanul bonyolították le a versenyt, amelynek idén nőtt a pénzdíjazása. Már 15 000 dollár összdíjazású lesz a viadal, amely szombaton a selejtezőkkel kezdődik a Bregyó-közi teniszcentrum pályáin. A harminckettes főtáblára jutásért küzdenek azok, akik kiemeltként vagy szabadkártyával nem fértek fel oda alanyi jogon. Magyar teniszezőkért is szoríthatunk, hiszen összesen tizennégy honfitársunk nevezett a versenyre, közülük ketten a helyezésüknek, hatan pedig szabadkártyának köszönhetően főtáblások. Nyolcan a selejtezőből indulnak, ennek döntőit hétfőn játsszák,és aznap már a főtábla küzdelmei is megkezdődnek.
Az esemény sajtótájékoztatóján Bihari József versenyigazgató elmondta, sokat dolgoztak a Bregyóban azért, hogy a pályák minősége és az egyéb körülmények is lehetővé tegyék a rangos verseny megrendezését. „Klubigazgatóként is nagy megtiszteltetés nekem, hogy itt rendezhetjük az ITF Future tornát. Nagy kiugrási lehetőség ez a fiatal tehetségeknek, remélem, a magyarok is jól szerepelnek majd, akárcsak tavaly, amikor Balázs Attila nyert és párosban is volt magyar döntős. Idén Valkusz Máté és Piros Zsombor személyében két, alanyi jogon főtáblás játékosunk van. Piros Zsombor a magyar tenisz egyik nagy ígérete, aki az Australian Open junior versenyét megnyerte az idén, a Roland Garroson pedig párosban diadalmaskodott” - emelte ki Bihari József.
Mészáros Attila alpolgármester emlékeztetett rá, hogy Székesfehérváron nagyon sokan űzik amatőr, hobbi szinten a teniszt, és egyre több profi versenyt, eseményt is láthatnak az érdeklődők. „Nagy öröm, hogy most már azt mondhatjuk, hagyományosan otthont adunk ennek a versenynek is. A magyar tehetségeknek fontos lehetőség, akárcsak azoknak, akik magas színvonalú teniszt szeretnének látni. A városmarketing szempontjából szintén nagy jelentősége van, hiszen sokan érkeznek Fehérvárra erre a hétre, és bent vagyunk a nemzetközi versenynaptárban. Reméljük, az időjárás is kegyes lesz a szervezőkhöz” - mondta az alpolgármester.
A verseny első kiemeltje idén a cseh Zdenek Kolar, aki 238. az ATP világranglistáján, őt a spanyol Lopez-Perez (326.) és a japán Fukuda (413.) követi a kiemelési rangsorban. Az ITF Men's Future versenyen a győztes 115 világranglista ponttal gazdagodik. A nézők számára épített mobil lelátó, a pályák már készen várják az érdeklődőket és indulókat, a verseny szombaton kezdődik. Ha nem kell csúsztatni a programot, akkor szeptember 9-én lesznek a döntők, de ez átcsúszhat 10-re is. A belépés a nézők számára egész héten ingyenes lesz a Bregyó-közi teniszcentrumban!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 01. 14:00, vasárnap | Belföld
Orbán Balázs szerint ukrán jólét lesz a magyar jövőből, ha nem vigyázunk
Ha nem vigyázunk, elveszik a magyar jövő és ukrán jólét lesz belőle - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Digitális Polgári Körök (DPK) által szervezett háborúellenes gyűlésen szombaton Hatvanban.
2026. Február 01. 12:00, vasárnap | Sport
Női vízilabda Eb - Közel az elődöntőhöz a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 5-4-re kikapott a címvédő holland csapattól a funchali Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, az egygólos vereséggel azonban elődöntőbe jut, ha vasárnap győz az izraeliek ellen.
2026. Február 01. 08:31, vasárnap | Belföld
Csézy is csatlakozott a Tiszához
Hatalmas örömmel jelentem be, hogy Csézy lesz a TISZA képviselőjelöltje a mezőkövesdi központú Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es választókerületben - írta ki Facebook-oldalára Magyar Péter.
