Hírek
2017. Szeptember 28. 09:49, csütörtök |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Izgalmas döntővel zárult nyugdíjasklubok történelmi vetélkedősorozata
Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület januárban – csatlakozva az Árpád-ház programhoz – III. Béla király és kora címmel szellemi vetélkedőt hirdetett valamennyi klubja részére.
A 17 csapat által megvívott májusi elődöntőből továbbjutó 6 csapat szerdán, a Hiemer-házban mérte össze a tudását. A vetélkedő színvonalára jellemző, hogy a 12 fordulós versengés utolsó köre előtt még 3 csapatnak is volt esélye a végső győzelemre, amelyet a Vízügy klub „Vízipók” csapata szerzett meg.
A Kovács Ferencné, Kisné Kaposvári Mária és Török Tiborné alkotta „Vízipók” csapata szoros küzdelemben nyerte meg a III. Béla király és kora címmel az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület által meghirdetett történelmi-honismereti vetélkedősorozatot. Második helyezést ért el – a szintén a Vízügy klubot képviselő – „Királyvíz” csapata, míg a dobogó képzeletbeli harmadik fokára - a Mérnök klub reprezentánsa – az „Ibolya” csapata állhatott fel. A negyedik és ötödik helyen két az Öreghegyi nyugdíjasklub által delegált csapat a „Rozmaring” és a „Cappuccino” végzett, míg hatodik lett a szintén vízügyes „Vízválasztók” alakulata.

„A helyezett csapatok könyveket és könyvutalványt találnak az ajándékcsomagjukban, valamint október 4-én egy egész napos kirándulásra hívjuk meg a döntősök mezőnyét.” – mondta el Fejes Rudolf, az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület titkára. A Dr. Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója, (elnök) Mózessy Gergely, a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár intézményvezetője és Csetényi Attiláné, az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület elnöke által alkotott zsűri különdíját a „Vízválasztók” csapata nyerte el.
„Ez esetben egyáltalán nem az utolsó helyezettnek járó egyfajta sportszerűségi díj a zsűri különdíja, egyrészt a Vízválasztók nagyon jó kiselőadást tartottak – ha nem is a legjobbat – valamint szisztematikusan, minden esetben a legnehezebb kérdést húzták, amelyek nem egy esetben akár a zsűri tagjainak is komoly fejtörést okoztak volna.” – mondta el Mózessy Gergely. Az eseményen részt vett Dr. Dienesné Fluck Györgyi, Székesfehérvár Önkormányzatának szociális ügyekkel kapcsolatos tanácsnoka is.
Első helyezést ért el a "Vizipók" csapata

Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
