Városlista
2025. augusztus 2, szombat - Lehel

Hírek

2017. Augusztus 08. 07:16, kedd | Helyi
Forrás: fmc.hu

Kánikula és lehűlés váltja egymást a héten

Kánikula és lehűlés váltja egymást a héten

Lesz egy kis kánikula a hét közepén, hétvégén pedig már inkább valami őszféleség következik, a kettő között pedig akár 20 fokos különbség is lehet.

Ha szereted a meglepetéseket, ezt a hetet imádni fogod. A hét nap alatt a ruhatárad jelentős részét felvonultathatod és már egy kicsit bemelegítheted az őszi kollekciódat is. A hét közepén újra tombol majd a kánikula, hogy aztán hétvégére néhány helyen 20 fok körüli maximum legyen a hőmérséklet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat megint elküldte az MTI-nek a hétre várható napi bontást, ami ezen a héten következik, abban semmilyen logika nincs.

Hétfőn reggel, kora délelőtt a Nyugat-Dunántúl kivételével még több helyen, délután inkább már csak északkeleten lehet eső, zápor, egy-egy zivatar, majd ott is megszűnik a kiterjedt csapadék. Ezt követően már csak elvétve lehet futó zápor. Emellett többfelé megerősödik, északkeleten és zivatarok környezetében viharossá fokozódhat a szél. Napközben egyre inkább napos idő valószínű. A leghidegebb órákban 15-20 Celsius-fok lehet. A nappali maximumok általában 22-28 fok között alakulnak, de a tartósabban felhős északkeleti határvidéken ennél kissé hűvösebb idő sem kizárt.

Kedden napos idő várható, csapadék nélkül. A minimumhőmérséklet 12-18, a maximumhőmérséklet 27-32 fok között valószínű.

Szerdán a napos idő mellett kialakulhat néhol zápor, zivatar. Mérsékelt marad a légmozgás, de zivatar környezetében viharos széllökés is lehet. A legalacsonyabb hőmérséklet 16-22, a legmagasabb hőmérséklet 32-37 fok között várható, délkeleten lesz melegebb.

Csütörtökön kezdetben napos lesz az idő, majd késő délutántól északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Elszórtan várható zápor, zivatar. Egyre nagyobb területen többfelé megerősödik, zivatarban viharossá fokozódik a szél. A minimumhőmérséklet 18-24 fok között valószínű. A nappali maximumok várhatóan 32-38 fok között alakulnak, délkeleten lesz a melegebb.

Pénteken északnyugat felől egyre többfelé alakul ki zápor, zivatar. A szél erős, helyenként viharos lesz. A legalacsonyabb hőmérséklet 17-24, a legmagasabb hőmérséklet 25-37 fok között valószínű (északnyugaton lesz a hűvösebb).

Szombaton is többfelé várható zápor, zivatar erős, helyenként viharos széllel. A leghidegebb órákban 15-20 fok lehet. Napközben 20-26 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap eleinte keleten még eső, zápor lehet, majd megszűnik a csapadék, de továbbra is gyakran lesz erős a légmozgás. A legalacsonyabb hőmérséklet 10 és 17, a legmagasabb hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 01. 09:58, péntek | PR

„Próbálj meg nyugdíjas lenni 30 évesen!” – Augusztusban újra jön a K&H nagy túlélőkísérlete

a díjat nyert influenszerkampány újraindul

2025. Augusztus 01. 08:47, péntek | Életmód

Svábhegyi Csillagvizsgáló: újra megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj

A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal -

2025. Augusztus 01. 08:46, péntek | Bulvár

Augusztus 20. - A DCJ Stílusgyakorlat lett Magyarország tortája