Hírek
2017. Október 20. 16:06, péntek |
Helyi sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Középpontban a jövő öttusázó reménységei a Diapolo Elit bajnokságon
A Diapolo Elit Bajnokságon azok a fiatalok indulhattak, akik rendelkeznek érvényes öttusa engedéllyel, sportorvosi igazolással...
...és a 2017-es MK fordulókon elért eredményeikkel kvalifikálták magukat a tizenkét, illetve tizenhat fős egyéni és a hat csapatos váltó mezőnybe.
A bajnokságon két tusában versenyeztek a gyerekek: az úszásra a Nemzeti Sportuszodában került sor, míg a futást a Margitszigeti Atlétikai Centrumban rendezte a szövetség. A megnyitó ünnepségen Bretz Gyula, a Magyar Öttusa Szövetség elnöke mondott beszédet. Az elnök gratulált a fiatal versenyzőknek, akik eljutottak az utánpótlás korosztály legnívósabb versenyéig és nagyon sok erőt, kitartást és sikereket kívánt nekik a jövőre nézve.
A Diapolo Elit Bajnokságot természetesen a helyszínen tekintette meg Szloboda József az utánpótlás korú versenyzők szövetségi kapitánya, aki nagyon elégedett volt a látottakkal. „Felemelő érzés volt azt látni ahogy közel kétszáz utánpótláskorú öttusázó versenyzik. Úszásban, futásban és a nagyobbaknak lövészetben is kellett bizonyítaniuk. Azt gondolom, hogy nem túlzok, ha azt mondom, valóban a legjobbak indulhattak a versenyen. Ezt az elért idők is bizonyították, amikre nyugodtan mondhatjuk, hogy kiemelkedőek és meggyőzőek voltak úszásban és futásban is. Mindez nagyon biztató a jövőre nézve, hiszen az látszik, hogy jó úton járunk. Már idén is sok utánpótlás versenyről térhettünk haza érmekkel és kiváló eredményekkel, de a mostani versenyen látottakra alapozva azt mondhatom, hogy a következő évünk is sikeres, sőt, még sikeresebb lehet. Csak így tovább…” – értékelte a látottakat Szloboda József.

Hozzátette: „A legfiatalabbak számára ezzel véget is ért a versenyszezon. De vannak, akikre még vár egy lovas képesítő vizsga, sőt, az U19-es korosztály legjobbjai még egy nemzetközi versenyen kell, hogy bizonyítsanak. Ráadásul olimpiai kvalifikációs pontokért küzdenek majd, ami nagyon fontos, hiszen a fiúknál még nincs a „zsebben” olimpiai kvóta. A juniorok számára sem ért még véget a szezon, mert ők még egy mini vb-n vesznek majd részt Lengyelországban. Szóval van még feladat. Öröm volt látni a fiatalokat a Diapolo Elit Bajnokságon.”
A bajnokságon az Alba Öttusa SE színeiben Turbucz Ivola, Kiszely Farkas István (U10), Varga Fanni Sára, Csuti Eszter (U11), Turbucz Nóra (U13), Komlódy Lili (U15) indult. Legjobb eredményt az U10-es mix-váltóban sikerült elérni, ahol Turbucz Ivola és Kiszely Farkas István harmadik lett.
A Volán Fehérvárból Hegyi Luca, Bognár Levente (U10), Simon Erika, Némedi Ábel, Vámosi Márk (U11), Nyakas Veronika, Böhm László (U12), Walthier Laura, Knauz Emma, Hettinger Lara, Simon Vivien, Kolonics Dani, Jassó Zalán, Szalcgruber Zsolt, Farkas Lőrinc (U13), Siklósi Zsófi, Kollár Zsófia, Oblat Hanna, Gáti Kata, Horváth Bálint, Bénfi Zsimbor, Csák Milán (U15) vett részt a versenyen. Az U10-es (Hegyi LUca, Bognár Levente) és U13-as mix-váltót (Walthier Laura, Kolonics Dani) is volános csapat nyerte, ezen kívül hat ezüst és négy bronzérmet is szereztek a fehérváriak.
Szöveg: pentathlon.hu
Fotó: Buza Virág
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához
Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.
2026. Március 19. 08:00, csütörtök | Sport
Európa-liga - Négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros
A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.
2026. Március 19. 07:30, csütörtök | Sport
Csalás - Értesítés közlekedési bírságról üzenetben
Bedőlt neki? Nem kellett volna, a rendőrség nem így kommunikál!
2026. Március 18. 15:00, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Az újonc Szűcs Tamás debreceni csapattársainak is megköszönte a meghívót
Szűcs Tamás, a Debreceni VSC 21 éves középpályása a csapattársainak is megköszönte, hogy először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.
