Hírek
2017. November 12. 08:46, vasárnap |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
MEGVAN A FEHÉRVÁR HANGJA TIZENKÉT DÖNTŐS VERSENYZŐJE

Popslágerek, rockballadák, musicalslágerek egyaránt felcsendültek a Fehérvár Hangja elődöntőjén.
A huszonnégy versenyző szombaton az Alba Plazában állt a közönség és a zsűri, Pásztor Anna, Magán Olivér, Fehér Adrienn és Vörös Tamás elé.
Az elődöntőn többek között Demi Lovato, Santana, Shawn Mendes, Etta James, Adele, Christina Aguilera, Dusty Springfield és Lady Gaga nagy slágerei csendültek fel és hallhattunk részleteket a Hair, A padlás és az Elisabeth című musicalekből is.
A szombati elődöntőből 12 versenyző, Arany Timi, Barkóczi Gyula, Ferenczy-Nagy Bogi, Gesztesi Alexandra, Kaifis Zoé, Király Dominika, Nagy Gréta, Nagy Lili, Németh Patrícia, Papp Rebeka, Tarr Petra és Vuleković Szonja jutt be a fináléba.
A versenyzőkkel a közönség a város adventi programsorozatában is találkozhat, a tehetségkutató pedig a fináléval folytatódik december 9-én, szombaton 18 órakor a Vörösmarty Színházban. A döntő ezúttal is látványos színpadi show lesz, Szakál Attila rendezésében, és a döntős mezőny mellett sztárvendégünk, Takács Nikolas és az előző verseny győztese, Zabos Regina is színpadra lép.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is
Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.
2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld
Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva
Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.