Hírek
2018. Január 04. 09:03, csütörtök |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
MOST SEM ADOTT ESÉLYT AZ EBEL LEGJOBBJA A FEHÉRVÁRNAK

A listavezető és címvédő Vienna Capitals látogatott a Raktár utcai csarnokba, és az első harmadban meg is mutatta, milyen erős csapat.
Kétszer is bevették a bécsiek a hosszú idő után először kezdő Rajna Miklós kapuját. Ugyanezt tették a második játékrészben is, és összességében gond nélkül érvényesítették a papírformát.
Nagy sebességgel, a játékot dominálva játszott az első harmadban a Capitals, a nyomás alatt néha a korongot sem tudta kihozni a Fehérvár. Volt, hogy a kapuvas, máskor kapusbravúr segített a hazaiaknak, de aztán a letámadásnak két gól lett az eredménye. A másodikat nem sokkal egy emberhátrány kivédekezése után kapta a Volán. Csak ezután engedett kicsit a szorításon a Bécs, de továbbra is inkább a Järvenpää-érában először kezdő Rajnának akadt több védeni valója. Mikor legutóbb az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban járt a listavezető, kilenc gólt ütött, és most sem úgy tűnt, hogy gondja lehet a győzelem megszerzésével az utóbbi meccseken jó formába került Volán ellen.
A második harmad elején, emberelőnyben a mieinknek is sikerült komoly lehetőségeket kisolgozni, de Lamoureux nagyokat védett. Amint kijött a Capitals, megint ziccere volt, és bár Rajna is mutatott be bravúrt, hamarosan jött a harmadik bécsi gól. Ezzel együtt kiegyenlítettebb harmad volt, mint az első, de a fehérváriak életét már sokszor megkeserítő bécsi kapus nem engedte a szépítést. A hajrában pedig a nem kellően határozott védők között Vause bekotort egy kipattanót, amivel duplázott a kanadai, és már néggyel ment a Capitals.
Egy áthúzódó kiállításnak köszönhetően aztán a harmadik játékrész legelején Manavian végre kilőtte Lamoureux kapuját. Ezután is volt emberelőnyben a Volán, de az már nem sikerült ilyen jól, és amikor a bécsiek kerültek létszámfölénybe, visszaállították a négygólos különbséget. Mindkét csapatban több lehetőséghez jutott a negyedik sor, hiszen a meccs eldőlt. Akadt még helyzete a Fehérvárnak, de nem lehetett kérdés, melyik a jobb csapat. 2015 óta nem tudja legyőzni hazai jégen a Volán a bécsi csapatot, ez a rossz sorozat most sem szakadt meg.
Fehérvár AV19 - Vienna Capitals 1-5 (0-2, 0-2, 1-1)
Gl: Manavian, illetve Vause (2), Hackl, Tessier, McKiernan.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 31. 07:45, csütörtök | Sport
Magyar Nagydíj - Jubileumi futam a megújult létesítményben
2025. Július 31. 07:43, csütörtök | Sport
BL-selejtező - Kettős sikerrel ment tovább a Ferencváros, biztos az őszi folytatás
2025. Július 30. 07:36, szerda | Sport
BL-selejtező - Robbie Keane: meg akarjuk nyerni a szerdai visszavágót
2025. Július 30. 07:34, szerda | Sport
Ír-magyar - Jövő pénteken indul a jegyértékesítés az első vb-selejtezőre
Jövő pénteken indul a jegyértékesítés a szeptember 6-i, dublini Írország-Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzésre.