Hírek
2017. Július 06. 18:15, csütörtök |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Munkaterület átadás - kezdődnek a Sóstón a rehabilitációs munkálatok

A 218 hektáros Sóstó Természetvédelmi Területen kezdődik az Északi-tavat érintő mederkotrási munka, valamint a tanösvény kialakítását is magában foglaló tájépítészeti beruházás.
A munkára 335 nap áll rendelkezésére a kivitelezést végző cégnek. A most megvalósuló fejlesztéssel teljesen megújul a tanösvény, ahol interaktív játékok lesznek, míg a tó teljes egészében körbejárható lesz.
Az Északi-tóból a mintegy 115 ezer köbméternyi iszapot kotornak ki, majd a tisztított szennyvizet vezetik a Maroshegyen keresztül a tóba a szennyvíztisztító telepről az- Alsóvárosi rét – Demkó-hegy, Szalontai utca – Veszprémi vasútvonal – Marosvíz melletti terület – Tordai utca –Balatoni út keresztezése – Praktiker parkoló – Nagykanizsai vasútvonal – Vásárhelyi út – Alvinci utca – Dési utca - Sóstó útvonalon.
Székesfehérvár Önkormányzata két évvel ezelőtt indította útjára az összességében 3, 8 milliárd forintos állami támogatással megvalósuló Sóstó Természetvédelmi Terület és Csónakázó-tó rehabilitációs programot. Ebből első körben már megvalósult a Csónakázó-tavat érintő beruházás, és immár az előkészítés után a Sóstó Természetvédelmi Területen is megkezdődhetnek a helyszíni munkálatok.
A város két részre bontotta a Sóstó Természetvédelmi Terület környezetvédelmi beruházásaira vonatkozó rehabilitációs munkálatokat. Egyik a vízutánpótlásnak a megoldása, a másik az Északi-tó mederkotrási és a teljes Sóstó területére vonatkozó tájépítészeti munkálatai, melyek egymással párhuzamosan fognak zajlani a két különböző beruházást végző cég folyamatos egyeztetése mellett.
Munkaterület átadás Sóstó Természetvédelmi Területen Mint azt Mészáros Attila alpolgármester elmondta, a vízutánpótlás két módon fog megvalósulni: egyrészt a Szennyvíztisztító Telepről az Északi-tó déli részének becsatlakozásáig el fogják hozni a többszörösen tisztított szennyvizet, másrészt az 550 méter hosszú Basa-árok medrét felújítják, és a folyásirányát megváltoztatják. Ezen a területen június 19-én megtörtént a munkaterület átadás, és jelenleg a szükséges engedélyek beszerzése zajlik. Amint ezek rendelkezésre állnak, megindulhatnak a munkálatok.
- A kivitelezőnek 335 nap áll a rendelkezésére, hogy a vállalásában foglaltaknak eleget tegyen. Így a próbaüzemet is beleszámolva 2018. május 10-ig kell végezniük.
A rehabilitációval kapcsolatos tervek minden környezetvédelmi előírásnak megfelelnek, és mind a két kivitelező cég együttműködik a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságával, valamint a Szent István Király Múzeummal.
A munkálatok ideje alatt a fehérváriak türelmét és megértését kérte a város alpolgármestere, hiszen az utóbbi évtizedek legnagyobb környezetvédelmi beruházása kezdődik a Sóstón, amely teljes egészében állami finanszírozásban valósul meg, összességében 720 millió forintból. A program magában foglalja a természetvédelmi terület környezetében lévő utak, járdák, parkolók, sétányok felújítását is, valamint a Sóstó keleti kapujánál a Vadmadárkórház kialakítását és egy közösségi ház megépítését is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 01. 09:58, péntek | PR
„Próbálj meg nyugdíjas lenni 30 évesen!” – Augusztusban újra jön a K&H nagy túlélőkísérlete
a díjat nyert influenszerkampány újraindul
2025. Augusztus 01. 08:47, péntek | Életmód
Svábhegyi Csillagvizsgáló: újra megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal -