Hírek
2015. Szeptember 21. 06:57, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Nemzeti Vágta - Baja lovasa nyerte a 8. Nemzeti Vágtát

Németh János, Baja lovasa nyerte My Boy Mennydörgés nevű lován a 8. Nemzet Vágta döntőjét vasárnap a fővárosi Hősök terén.
Németh János a döntőben Csetény, Döge, Tata és Zirc versenyzőjét utasította maga mögé.
A 2015 leggyorsabb lovasa címet kiérdemlő versenyző a Nemzeti Vágta vándordíja mellett egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón.
A bajai versenyzőnek az idei a második vágta-győzelme, 2013-ban My Boy Mennydörgéssel már kivívta a legjobbnak járó elismerést. A paripa hátára a díjátadón győzelmi takarót terítettek.
A döntőben második Vörös József, Csetény versenyzője egymillió forintot, a harmadik helyezett Kaló Fanni, Döge képviselője ötszázezer forintot vihetett haza. A negyedik és ötödik helyezettek, Tata, valamint Zirc lovasai, Mátyás Edina Daniella és Hajdú László 300-300 ezer forintot kaptak.
Délután rendezték a PreVital nemzetközi futam döntőjét is, melyen Kína lovasa, Ma Liankai aratott győzelmet, másodikként Omán, harmadikként Szerbia lovasa futott be. Negyedik helyen Szlovénia, ötödik helyen az Egyesült Arab Emírségek végzett. A döntőben szintén induló Szlovákia lovasa rosszullét miatt nem tudta teljesíteni a futamot.
A nemzetközi futamon 12 ország, a döntőbe kerülteken kívül Magyarország, Csehország, Katar, Oroszország, Románia és az Egyesült Államok lovasa is versenyzett a hétvégén. A Magyarországot képviselő Benkő Ádám nem jutott tovább a délutáni középdöntőből.
A nemzetközi verseny érdekessége, hogy az országuk tradicionális viseletébe öltözött lovasok nem saját, hanem egy-egy, sorsolás alapján kiválasztott, a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokról kapott shagya-arab őshonos magyar fajtájú lóval indultak a győzelemért.
A Hősök tere körül felállított speciális versenypályán idén nyolcadik alkalommal rendezték meg az ország egyik legnagyobb lovasünnepét, a Nemzeti Vágtát, melyen 72 település képviselője versengett a győztesnek járó díjért. A májusban kezdődött elővágták több mint 200 települést mozgattak meg határokon belül és kívül - idén Székely, Vajdasági és Felvidéki Vágtát is rendeztek.
A helyszínre több tízezren látogattak el Budapesten, a televízióban a közmédia közvetítette a döntőt. Idén első alkalommal online, a Nemzeti Vágta portáljáról elérhető Vágta Rádión keresztül is követhették az eseményeket az érdeklődők.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 16. 07:32, szerda | Belföld
Átadták az M44-es gyorsforgalmi út M5-ös autópálya és Szentkirály közötti szakaszát
Átadták az M44-es gyorsforgalmi útnak az M5-ös autópályát és Szentkirályt összekötő több mint 30 kilométer hosszú új szakaszát, amelynek köszönhetően Kecskeméttől immár Békéscsabáig kétszer kétsávon közlekedhetnek az autósok
2025. Április 16. 07:30, szerda | Belföld
Versenyfelügyeleti eljárást indított a GVH a Spar és az Auchan ellen
2025. Április 16. 07:28, szerda | Belföld
Tízből hat általános iskolás diák szakképzési intézményt választ
Már tízből hat diák az általános iskola nyolcadik évfolyama után szakképzési intézményt választ a továbbtanulásra
2025. Április 16. 07:25, szerda | Belföld
Az amerikai pénzügyminisztérium levette Rogán Antalt a szankciós listáról
Az amerikai pénzügyminisztérium levette Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert a szankciós listáról, ami világosan bizonyítja azt, hogy más szelek fújnak Washingtonban