Hírek
2017. Augusztus 28. 07:16, hétfő |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Nyárbúcsúztató családi sportdélutánt rendeztek a Bregyó Sportcentrumban

Az Ifjúság a Jövő Családjaiért Kulturális és Közhasznú Egyesület és a Székesfehérvári Szociális Alapítvány közös szervezésében rendeztek nyárbúcsúztató családi sportdélutánt vasárnap a Bregyó Sportcentrumban.
A meghívott családokat sorversenyekkel, ügyességi- és sportjátékokkal valamint szórakoztató színpadi produkciókkal is várták.
„A Székesfehérvári Szociális Alapítvány tulajdonképpen a híd szerepét tölti be, mert össze tudja kapcsolni a segítségre szorulókat azokkal, akik szakszerű segítséget tudnak nyújtani. Lényeges, hogy akik rászorulók, vegyék igénybe ezt a lehetőséget, mert nagyon fontos, hogy a családok biztonságban tudják felnevelni a gyerekeiket, és hogy maguk is biztonságban érezzék magukat.” – fogalmazott köszöntőjében Dr. Horváth Miklósné, önkormányzati képviselő, aki köszönetet mondott az ICSKE (Ifjúság a Jövő Családjaiért Kulturális és Közhasznú Egyesület) munkatársainak szolgálatukért és a családi sportdélután megszervezéséért.
„A résztvevők körülbelül 20 féle sporteszközt próbálhattak ki, a családok sorversenyeken vettek részt, majd Andi bohóc szórakoztatta a gyermekeket utána pedig a Fantázia Duó műsorával zárult a rendezvény.” - tájékoztatott Horváth Ildikó, a Székesfehérvári Szociális Alapítvány titkára és szakmai vezetője.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 01. 09:58, péntek | PR
„Próbálj meg nyugdíjas lenni 30 évesen!” – Augusztusban újra jön a K&H nagy túlélőkísérlete
a díjat nyert influenszerkampány újraindul
2025. Augusztus 01. 08:47, péntek | Életmód
Svábhegyi Csillagvizsgáló: újra megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal -