Hírek
2017. Július 09. 18:48, vasárnap |
Helyi
Forrás: vorosmartyszinhaz.hu
Nyári színház – Júliusi előadások, új helyszínen

A Pelikán Udvar helyett a Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar lesz a helyszíne idén a Nyári Színháznak.
A színházjegy mellé vacsorázási lehetőséget is kínálnak a Gasztroudvarban, a közlekedést pedig a 37-es autóbusz ingyenes használata könnyíti majd a látogatók számára.
Feketehegy-Szárazrét igazi kulturális és rendezvénytérrel büszkélkedhet. A városrész és a színház lelkes, motivált hozzáállásán kívül a lakók és a háttértechnikai feltételek szempontja is a helyszínváltoztatás mellett szólt. A színház vezetősége is úgy vélte, a színházi tér ízléses, modern, jól berendezett és jól felszerelt, a fedett színpad pedig biztonságot jelent az előadások időpontját illetően.
Az előadás mellett a kikapcsolódást egészíti ki az a kezdeményezés, hogy a nemrégiben kialakított Gasztroudvarban a színházjegy mellé vacsorázási lehetőséget is kínálnak azoknak, akik szívesen töltenek el több időt a szépen kialakított környezetben. A városrészbe való ki- és visszajutást segíti, hogy minden jegytulajdonos ingyenesen utazhat a 37-es autóbusszal, ami az előadás napjain kiterjesztett menetidővel közlekedik majd, az utolsó járat pedig meg fogja várni a nézőket. Akik autóval érkeznek az előadásokra, a helyszínen és a szomszédban lévő üzlet mellett tudnak parkolni, összességében mintegy száz személyautó számára van parkolási lehetőség.
A Nyári Színházban Feydeau "A hülyéje" című darabját láthatja majd a közönség. A francia bohózatot a fiatal Widder Kristóf viszi színre, a szereposztás igazi, felhőtlen, jó szórakozást ígér.
A vígjátékban többek között Egyed Attila, Varga Gabriella, Andrássy Máté, Závodszky Noémi, Keller János, Kelemen István, Kerkay Rita, Varga Lili, Kozáry Ferenc, Váradi Eszter Sára és Kricsár Kamill lépnek színpadra.
A helyszín tehát:
Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központ
Székesfehérvár, Farkasvermi út 2.
Az előadásokat július 16-án, 18-án, 20-án és 21-én tartják 20:30 órai kezdéssel, jegyeket a színház jegyirodájában vagy online lehet igényelni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld
Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe
Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Életmód
Csalók élnek vissza az OTP Bank egyik vezetőjének nevével
Az OTP Bank egyik vezetőjének nevével visszaélve, magukat rendőröknek kiadó csalók videóhívásban keresik meg az ügyfeleket, hogy pénzt szerezzenek tőlük - hívta fel a figyelmet a pénzintézet szerdán.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik