Városlista
2025. június 16, hétfő - Jusztin

Hírek

2017. November 26. 09:25, vasárnap | Sport
Forrás: szekesfehervar.hu

PAPÍRFORMA-GYŐZELEMMEL BÚCSÚZOTT A HAZAI PÁLYÁTÓL ERRE AZ ÉVRE A VIDI

PAPÍRFORMA-GYŐZELEMMEL BÚCSÚZOTT A HAZAI PÁLYÁTÓL ERRE AZ ÉVRE A VIDI

Utolsó hazai bajnoki mérkőzését játstzotta idén a Videoton, a felcsúti stadionban a Paks volt a vendég. A nem túl eseménydús első félidőben Lazovics büntetőből szerzett vezetést a Vidinek.

A továbbiakban sem volt sok helyzet, a hajrában egy ellentámadás végén Nego biztosította be a Vidi győzelmét.

A mérkőzés előtt Loic Negót köszöntötték, a Vidi francia középpályása Debrecenben századszor játszott a magyar élvonalban. Vele együtt öt légiós kezdett a Vidiben, a paksiak hagyományosan tiszta magyar csapattal állnak fel, most is így volt. De a két csapatot elválasztó hét helyezés és tizennégy pontnyi különbség nem látszott meg az első percekben, nyugodtan játszott és nemcsak védekezett a Paks. A 15. percben jött az első Vidi-helyzet, igaz, az óriási volt: remek háromszögelés után Scsepovics léphetett ki, de nem tudta ellőni a labdát Verpecz mellett. A kipattanóból Hadzic próbálkozott, ezt is nagy bravúrral védte a paksi kapus. Tíz perccel később Haraszti lövése Fejesről vágódott mellé, nem volt túl eseménydús a meccs első negyede.

Géresi tesztelte Verpeczet, a Debrecen ellen gólt szerző fiatal támadó sokat mozogva próbált zavart okozni a szervezett paksi hátsó alakzatnak. De nem ő, hanem Scsepovics harcolt ki 11-est a 30. percben, amikor kontratámadás végén Lazovics remek labdáját eltolta a kapus mellett, aki buktatta. A büntetőt nem a legutóbb mesterhármast jegyző csatár, hanem Lazovics végezte el, a kapu bal oldalába helyezett. Nem érződött a vendégeken, hogy képesek újítani, igaz, a Vidin sem, hogy kihasználva a lélektani pillanatot meg akarja rogyasztani az ellenfelet. A félidő végéig már csak Pátkai utolsó másodpercben kapu mellé kerülő fejese volt feljegyezhető lehetőség.

A második játékrész elején Scsepovics fejelhetett volna üresen kapura, de nem találta el a labdát Lazovics szabadrúgása után… Az 54. percben szépen adogatta ki a Vidi a felállt védelmet, Lazovics lövésébe azonban beleléptek, majd a szöglet után Stopira fejet fölé. Iramváltás nélkül játszottak a csapatok, a következő tíz perc során egy Simon-lövés ért meg mindössze pár karaktert, a bal kapufa mellé ment, kívülről. Amikor felgyorsított és kontrázott a Vidi, egy-egy rossz megoldás elrontotta a lehetőséget, de egyébként sem sűrűn történt ilyesmi. A Paks sem játszott pontosan, de mennie kellett előre és a 79. percben Papp fejesénél védésre kényszerítette Kovácsikot.

A 84. percben aztán végigment egy Vidi-kontra, Nego kapott jó labdát Géresitől, és Verpecz mellett elhúzva azt a kapuba gurított. A jubiláns tehát Debrecen után hazai pályán is betalált, a meccs pedig eldőlt. Csereként beállt Henty és hosszú idő után Kovács István is – utóbbi szögéletét előbbi remekül fejelte kapura, Verpecz védett a 90. percben. A papírforma-győzelem megszületett, amivel őrzi helyét a táblázat élén a Videoton. Jövő héten Vácon kupameccs, majd az Üllői úton bajnoki rangadó vár Marko Nikolics csapatára. Hazai pályán legközelebb 2018 február végén játszik bajnoki pontokért a fehérvári csapat.

Videoton - Paksi FC 2-0 (1-0)
Videoton: Kovácsik - Nego, Juhász, Fejes, Stopira - Hadzic, Pátkai, Varga, Géresi (Henty) - Lazovics (Kovács I.), Scsepovics (Szolnoki).

szekesfehervar.hu

Címkék: labdarúgás, vidi

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 16. 07:15, hétfő | Sport

Kanadai Nagydíj - Russell rajt-cél győzelmet aratott Montréalban

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.

2025. Június 14. 09:05, szombat | Sport

Szoboszlai Dominik: az angol bajnoki cím csak egy lépcsőfok az életemben

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csak egy lépcsőfoknak tartja az életében, hogy első magyar játékosként bajnok lett a Premier League-ben a Liverpoollal.

2025. Június 13. 06:38, péntek | Sport

A Chelsea új idegenbeli mezét az Aranycsapat inspirálta

Az angol labdarúgó bajnokságban, a Premier League-ben szereplő Chelsea csütörtökön mutatta be új idegenbeli mezét, amelyet a legendás Aranycsapat szerelése ihletett.

2025. Június 12. 07:33, csütörtök | Sport

Győri-Lukács Viktória a szezon csapatában az EHF-nél

A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC-t erősítő Győri-Lukács Viktória lett a női kézilabdaszezon legjobb jobbszélsője az európai szövetség (EHF) szavazásán.