Hírek
2017. Október 17. 16:56, kedd |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Rendhagyó órán ismerkedtek 1956 történetével a nyolcadikos Vasváris diákok

A közelmúltban megjelent „Nem hiába haltatok meg! - Tercsi naplója” című, az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit megelevenítő kötetet mutatta be rendhagyó történelemóra keretében a szerző.
Dr. Vajda Jenőné Németh Terézia kedden látogatott el a Vasvári Pál Általános Iskolába. A rendhagyó órán 8. osztályos diákok vettek részt, akik a szemtanú hitelességével dokumentált történéseken keresztül ismerhették meg 1956 eseményeit és szellemiségét.
„1956. szeptember 1-jén kezdtem naplót írni, akkor költöztünk Balatonfűzfőre. Elég magányos voltam ahhoz, hogy leírhassam, elmondhassam gondolataimat. Október 23-tól már tudatosan jegyzeteltem. Ahogyan visszaemlékszem, rendkívül örömteli esemény volt a fiatalok számára. Mindenki próbált valamit csinálni, valamit változtatni a zsarnokságon. Meghatározó emlékem a veszprémi gimnazisták tüntetése, amelyről írtam is, hogy soha nem felejtem el.” – fogalmazott Dr. Vajda Jenőné Németh Terézia, a napló szerzője.
„Az élő történelem, a szemtanúk elbeszélése alaposan felértékelődik, hiszen egyre kevesebben lesznek. Nagyon fontos, hogy életközelivé tegyük a gyerekek számára a magyarság 1945 utáni kommunista megszállás alatti kiegyenesedését, az 1956-os forradalom és szabadságharcot, amely elindította a Szovjetunió szétbomlását.” - mondta el Laczkó Gábor, a Vasvári Pál Általános Iskola igazgatója.
A kötet alapjául szolgáló, füzetbe írt naplót évtizedekig rejtegették a szerző szülei.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 01. 09:58, péntek | PR
„Próbálj meg nyugdíjas lenni 30 évesen!” – Augusztusban újra jön a K&H nagy túlélőkísérlete
a díjat nyert influenszerkampány újraindul
2025. Augusztus 01. 08:47, péntek | Életmód
Svábhegyi Csillagvizsgáló: újra megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal -