Hírek
2018. Február 03. 18:11, szombat |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
SODIQ REMEKLÉSE KEVÉS VOLT AZ ALBA BERLIN ELLEN A SZENT ISTVÁN KUPÁN
A fehérvári utánpóltás kosártorna második napján is játszottak szoros, izgalmas, de nagyon sima meccsket is.
Az Alba Fehérvár ismét helytállt, ezúttal a másik Alba, a berlini ellen. Az este megepetése, hogy a Barcelona két ponttal kikapott a belgrádiaktól, így nem biztos, hogy a döntőben összejön az El Classico a magabiztosan menetelő Real Madrid ellen.
Az Alba-Alba meccsen a fehérvári csapatból és az egész mezőnyből kiemelkedett Sodiq Seyi, aki 23 pontot és 20 lepattanót szerzett és 45-ös teljesítményindexe is mutatta, milyen extrát játszott. De a Fehérvár így is alulmaradt, pedig szünetben még vezetett a németek ellen. A magyar válogatott ellenben esélytelen volt a Bayern München fiataljaival szemben, a végén húsz pont fölé nőtt a különbség.

Az esti programban is volt sima és szoros meccs. Utóbbit a Barcelona vívta a szerb Mega Bemax ellen, és a belgrádiak igazolták, miért adtak már több játékost is az NBA-nek. Nagy csatában kettővel nyertek, amivel a csoportelsőség felé is nagy lépést tettek, vagyis könnyen lehet, hogy ők lesznek a Real ellenfelei a döntőben. A madridiak ugyanis szinte biztosan bejutnak, hiszen második meccsüket is hatalmas fölénnyel nyerték, ezúttal a török Efes ellen.
Alba Berlin - Alba Fehérvár 85-74
Bayern München - Magyar U16-os válogatott 79-58
Mega Bemax - Barcelona 78-76
Anadolu Efes - Real Madrid 53-100
A szombati program:
12.00: Alba Berlin - Mega Bemax
14.15: Bayern München - Anadolu Efes
16.30: Alba Fehérvár - Barcelona
19.15: Magyar U16-os válogatott - Real Madrid
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 01. 12:00, vasárnap | Sport
Női vízilabda Eb - Közel az elődöntőhöz a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 5-4-re kikapott a címvédő holland csapattól a funchali Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, az egygólos vereséggel azonban elődöntőbe jut, ha vasárnap győz az izraeliek ellen.
2026. Február 01. 08:28, vasárnap | Sport
A Liverpool hátrányból fordítva verte a Newcastle-t
2026. Január 31. 10:44, szombat | Sport
Európa-liga - A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele a nyolcaddöntőért
A bolgár Ludogoreccel játszik a nyolcaddöntőbe jutásért a magyar bajnok Ferencváros a labdarúgó Európa-ligában.
2026. Január 30. 07:04, péntek | Sport
Európa-liga - Nottinghami vereségével játszania kell a 16 közé jutásért az FTC-nek
A Ferencváros 4-0-ra kikapott csütörtökön az angol Nottingham Forest vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának nyolcadik, utolsó fordulójában, így 12. helyezettként játszania kell majd a 16 közé kerülésért.
