Hírek
2017. Szeptember 26. 07:39, kedd |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Testnevelő tanárok és kilencedikesek tanulták az újraélesztést az I. Istvánban

Az újraélesztés technikáját sajátíthatták el kedden délután a kilencedikesek és a város testnevelő tanárai az I. István Szakgimnáziumban.
A "TEVAgy a Hős!" program keretében Klupács Péter mentő-technikus tanította a diákokhoz saját nyelvükön szólva az újraélesztést és beszélt arról a bátorságról, ami ahhoz kell, hogy földön fekvő embertársainkon merjünk és tudjunk is segíteni.
- Magyarországon évente húsz-huszonötezer – azaz naponta hetven ember – veszti életét hirtelen szívhalál következtében. Az áldozatok jelentős része megmenthető lenne, ha környezetükben lenne valaki, aki tudja, mit kell tenni, amíg a mentő megérkezik a helyszínre.
A hirtelen szívhalál a fejlett országokban mindenütt vezeti a halálozási statisztikát. A jól működő egészségügyi rendszerekben ezért már hosszú ideje mindent megtesznek, hogy ennek a következményeit igyekezzenek csökkenteni.
Klupács Péter és Mészáros Zalán küldetésként nem kisebb célt tűztek ki, mint hogy Magyarországon mindenkit megtanítsanak újraéleszteni. Az elmúlt évek során számos helyen és eseményen bemutatták már az újraélesztés könnyen elsajátítható technikáját, Székesfehérvár Önkormányzatával közösen szervezett elsősegély-nyújtó tanfolyamaikon sokan részt vettek. Emellett egészségügyi szűrőnapokon, valamint iskolai nyílt napok alkalmával is terjesztették az öt lépésből álló, tizenöt perc alatt megtanulható módszert.
Hétfőn délután a „TEVAgy a Hős!” programban az újraélesztést tanították a város testnevelőinek és a kilencedikeseknek a Székesfehérvári Szakképzési Centrum I. István Szakgimnáziumában. Az egyedülálló technikát minden testnevelő tanár megismerhette, akik a későbbiekben akár prevenciós óra keretében adhatják át tudásukat a diákoknak.
A hétfői oktatáson Östör Annamária, Székesfehérvár egészségügyi és sporttanácsnoka mondott köszönetet a megjelent pedagógusoknak, testnevelő tanároknak, hogy elfogadták a meghívást.
Egy labda és zene segítségével néhány perc alatt bárki megtanulhatta az újraélesztést, melyet öt lépésbe foglaltak össze a szakemberek:
1. Ahhoz, hogy megmentsünk egy életet nincs másra szükség, csak a bátorságunkra. Lépjünk oda a beteghez, és győződjünk meg róla, hogy eszméleténél van-e. Nyomjuk le kétszer a vállát, és szólítsuk meg.
2. Amennyiben nem reagál, így eszméletlen a beteg; szegjük hátra a fejét, készítsünk egy közös csövet.
3. A fülünket tegyük az orrához, és vizsgáljuk a mellkas emelkedését tíz másodpercig. Amennyiben a mellkas nem mozdul, azonnal kezdjük el a szívmasszázst, még mielőtt a mentőt hívnánk!
4. Mivel a halál beálltától számított negyedik percben az összes agysejt elpusztul, a szívmasszázsnak óriási jelentősége van. Helyezzük a mellkas fölé a két tenyerünket. A felső kézzel kulcsoljuk át az alsó kezünket, majd tegyük az illető mellkasára úgy, hogy a tenyerünk éle középre essen. Percenként száz-százhúszszor nyomjuk ütemesen a mellkast.
5. Ezt követően hívjuk a mentőket a 104, vagy a 112-es számon. Fontos, hogy a mentő kihívása után is folyamatosan nyomni kell a mellkast, egészen addig, amíg a segítség megérkezik.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Június 16. 07:16, hétfő | Életmód
Parajd - A Nagy-Küküllőn és a Maroson is meghaladja már a megengedett értéket a só koncentrációja
2025. Június 16. 07:15, hétfő | Belföld
A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar, majd visszatér a napos, száraz idő
A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar és erős szél, majd visszatér a jellemzően napos, száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. Június 16. 07:15, hétfő | Sport
Kanadai Nagydíj - Russell rajt-cél győzelmet aratott Montréalban
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.