Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2018. Február 04. 10:31, vasárnap | Sport
Forrás: szekesfehervar.hu

TIZENHATTAL IS VEZETETT, VÉGÜL HOSSZABBÍTÁSBAN NYERT AZ ALBA SZOLNOKON

TIZENHATTAL IS VEZETETT, VÉGÜL HOSSZABBÍTÁSBAN NYERT AZ ALBA SZOLNOKON

Nagy meccset játszott és simán is nyerhetett volna az Alba Fehérvár a listavezető Szolnoki Olaj otthonában.

A második félidőben tizenhat pont is volt Simpsonék előnye, de a hajrában felzárkózott, majd triplákkal egyenlített a hazai pályán eddig veretlen Olaj. A hosszabbításban pedig már hátrányból kellett fordítania az Albának, de megtette és újabb bravúros győzelmével közelebb került riválisához a táblázaton.

Ahogy várható volt, a nemzetközi porondon az utóbbi hetekben nagyobb vereségeket szenvedő Szolnok motiváltan és jól kezdett az Alba ellen mindig kellően felpörgő közönége előtt. De a fehérváriak mostanában hozzászoktak az erős ellenfelekhez és nehéz meccsekhez, ezúttal sem jöttek zavarba. Harris kosarával az 5. percben átvették a vezetést, amit tulajdonképpen az utolsó percekig nem is nagyon adtak ki a kezükből. Ismét jó volt a védekezés, és bár a triplák nem úgy ültek, mint az előző meccseken, azért Simpson betalált, amikor kellett. A második negyedben hamar nyolc pont lett a fehérvári előny, de persze nem hagyta magát lerázni a Szolnok. Vojvodát jól védték a vendégek, Perryvel már nehezebb dolguk volt. A sokat büntetőző irányító kiegyenlített, de amikor egy pillanatra hátrányba került az Alba, láthattuk hogy mentálisan erős a csapat. Lóránt vezérletével megint meglépett a hazaiaktól, cak Vojvoda büntetőiért volt kár a dudaszó előtt. Így négy volt az előny szünetben.

Lóránt triplájával a harmadik negyedben ismét közel jártunk hozzá, hogy tízzel vezessen az Alba, és bár ekkor még Milosevics válaszolt, ami késik nem múlik: 44-42-es fehérvári vezetést egy 8-0-ás roham követett és meglett a közte tíz. Sőt, a kapitány, majd a remekül teljesítő Filipovics is hármast dobott, és máris nem volt olyan hangos a Tiszaliget, tizenhattal vezetett az Alba Fehérvár! Új irányítója, Browning vezetésével ezt csökkentette az Olaj, de úgy tűnt, nyugodt előnnyel mehetünk bele a végjátékba. A negyedik negyed hajrájáig nem is volt baj, hiszen három és fél perccel a vége előtt még mindig tízzel ment az Alba. Nem adta fel a Szolnok, Perry ismét magához ragadta a kezdeményezést, és az utolsó percre már alig volt hátránya a listavezetőnek. Talán ha az Alba beüti mezőnyben a faultokat, nem következik be a dráma, de Perry élt az eséllyel, és két újabb triplával az Alba büntetőzgetése közepette kiegyenlített!

80-80 lett a rendes játékidő, és ezért leginkább magát okolhatta a Fehérvár, ráadásul ahogy lenni szokott, a lélektani előnyben lévő hazai csapat a hosszabbításban a vezetést is átvette. Tóth Ádám kosara után azonban jött a korábban Szolnokon is játszó Keller Ákos, és pontjaival ismét fordult a kocka. Majd Harris vált hőssé, aki faulttal együtt dobott triplát, értékesítette a büntetőt is, az ezzel kialakuló négypontos előny pedig a végére elég lett, bár persze óriási izgalmak közepette teltek az utolsó másdpercek is. Lóránt kosara után még egy pontra feljött az Olaj, de utolsó támadását levédekezte az Alba, így végül meglett a korábban biztosnak hitt győzelem, ezzel pedig elvette vetélytársa hazai veretlenségét az Alba Fehérvár.

Szolnoki Olaj - Alba Fehérvár 88-89 (13-19, 19-17, 23-28, 25-16, 8-9) hosszabbítás után

Alba: Hill 4, Simpson 13/9, Harris 20/6, Lóránt 20/6, Keller Á. 9. Csere: Kovács Á. 2, Mohammed 3, Horton 7, Filipovics 11/6, Keller I.

szekesfehervar.hu

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 16. 07:15, hétfő | Sport

Kanadai Nagydíj - Russell rajt-cél győzelmet aratott Montréalban

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.

2025. Június 14. 09:05, szombat | Sport

Szoboszlai Dominik: az angol bajnoki cím csak egy lépcsőfok az életemben

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csak egy lépcsőfoknak tartja az életében, hogy első magyar játékosként bajnok lett a Premier League-ben a Liverpoollal.

2025. Június 13. 06:38, péntek | Sport

A Chelsea új idegenbeli mezét az Aranycsapat inspirálta

Az angol labdarúgó bajnokságban, a Premier League-ben szereplő Chelsea csütörtökön mutatta be új idegenbeli mezét, amelyet a legendás Aranycsapat szerelése ihletett.

2025. Június 12. 07:33, csütörtök | Sport

Győri-Lukács Viktória a szezon csapatában az EHF-nél

A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC-t erősítő Győri-Lukács Viktória lett a női kézilabdaszezon legjobb jobbszélsője az európai szövetség (EHF) szavazásán.