Hírek
2017. Szeptember 07. 16:54, csütörtök |
Helyi önkormányzati
Forrás: szekesfehervar.hu
Több mint 300 elsőéves egyetemista és főiskolás kezdi meg tanulmányait Fehérváron
Csütörtökön tartották közös tanévnyitó ünnepségüket a székesfehérvári felsőoktatási intézmények a Városháza Dísztermében.
A Corvinus Egyetem, az Óbudai Egyetem és a Kodolányi János Főiskola székesfehérvári képzéseire több mint 300 elsőéves nappali tagozatos hallgató iratkozott be az elmúlt hetekben. Ünnepi beszédében Székesfehérvár polgármestere kiemelte, hogy a várostól minden lehetőséget megkapnak a hallgatók ahhoz, hogy versenyképes diplomákat szerezzenek.
Az ünnepség Marth Fruzsina a VIII. Versünnep győztesének szavalatával, Ady Endre az Értől az Óceánig című versének gondolataival indult, majd a Himnusz hangjai után Cser-Palkovics András polgármester, Prof. Dr. Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora, Dr. Szabó Péter, a Kodolányi János Főiskola rektora és Prof. Dr. Réger Mihály, az Óbudai Egyetem rektora köszöntötte az elsőéves nappali tagozatos hallgatókat.

„Az, amit körbenézve látok, az nem a jelen, hanem sokkal inkább ennek a nemzetnek és ennek a városnak a jövőjét jelenti. A jövője pedig Önök, kedves fiatalok.. Egy olyan városnak, ami a nemzet életében jelentős történelmi eseményeknek adott helyet, a történelem viharai miatt egy mezővárosból kellett iparilag fejlett várossá válnia. Itt vagyunk ebben a pillanatban. De hogy az is maradunk-e, az nagyban függ a felsőoktatástól, nagyban függ ettől a három intézménytől. De függ a diákoktól is, aki ebben a városban minden lehetőséget meg fognak kapni ahhoz, hogy tanuljanak, és olyan diplomákat szerezzenek, amelyek segítségével országosan és világszinten is megállják a helyüket.” – fogalmazott Székesfehérvár polgármestere, aki hozzátette, hogy azért is megtesz majd mindent a város, hogy a diploma megszerzését követően Fehérváron képzeljék el a jövőjüket a hallgatók.

Prof. Dr. Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora az ünnepségen arról szólt, hogy alulról építkezve, a szükségletekből épült fel a város felsőoktatási koncepciója, ami azt jelenti, hogy a Corvinus is azt nézi, mire van ténylegesen szükség a városban és környékén.
- A rektor elmondta, hogy jóval több hallgató jelentkezett és nyert felvételt idén a Corvinus székesfehérvári campusára, mint tavaly. Kiemelte, hogy az egyetem keresi a lehetőségeket, új területeket.
A fehérvári kampuszt jelentős mértékben tudják fejleszteni a következő években, ehhez rendelkezésre állnak a források, így hamarosan valódi fehérvári kampusz alakul ki.
Dr. Szabó Péter, a Kodolányi János Főiskola rektora Dr. Cséfalvay Zoltán A nagy korszakváltás című könyve kapcsán a globalizáció megtorpanásáról, önfoglalkoztatás kibontakozásáról és a munkaerőpiac dinamikus megváltozásáról beszélt a hallgatóknak és érdekes karrierpéldákkal szemléltette a munkaerőpiac változásait. Szabó Péter rektor kiemelte, hogy egyre többen lesznek a jövő munkavállalói közül olyanok, akik nem egy cég kötelékében dolgoznak, hanem kívülről szolgáltatnak cégeknek. „Izgalmas világ nyílik ki Önök előtt, éljenek azzal a lehetőséggel, hogy ilyen kiváló intézményekben tudják magukba szívni a tudást.” – tette hozzá.
Prof. Dr. Réger Mihály, az Óbudai Egyetem rektora az új tantervről szólt az ünnepségen, amelyben a magas elméleti oktatási szint és a gyakorlatorientált képzés kapcsolata tükröződik. A 2017 őszétől bevezetett tanterv vonatkozásai közül kiemelte a projekt-tantárgy nevű feladatot, amelynek során a hallgatóknak team munkával gyakorlati feladatokat kell megoldania.

- Az Óbudai Egyetemen újdonság lesz az is, hogy minden félévben minden hallgatónak egy tantárgy elektronikus módon kerül meghirdetésre, így a teljesítéséhez nem kell beülni az órákra.
Szintén újdonság, hogy az első félév matematika oktatásában is megnyilvánul majd a gyakorlatközpontúság a MATLAB speciális programrendszer révén, amelyet numerikus számítások elvégzésére fejlesztettek ki és egyben egy programozási nyelv is.
A köszöntő beszédeket követően a megkezdett hagyományt folytatva mind a három intézmény egy-egy nappali tagozatos hallgatója a 2017/2018-as tanév megkezdésének emlékéül szalagot helyezett el Székesfehérvár Megyei Jogú Város zászlaján.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 12:00, csütörtök | Életmód
Magyarországra érkezett Wass Albert teljes írói hagyatéka
Magyarországra érkezett Wass Albert teljes írói hagyatéka, a diaszpórában lévő magyar írói hagyatékok legnagyobbika
2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához
Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.
2026. Március 19. 08:00, csütörtök | Sport
Európa-liga - Négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros
A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.
2026. Március 19. 07:30, csütörtök | Sport
Csalás - Értesítés közlekedési bírságról üzenetben
Bedőlt neki? Nem kellett volna, a rendőrség nem így kommunikál!
