Városlista
2025. augusztus 1, péntek - Boglárka

Hírek

2020. Szeptember 02. 16:09, szerda | Belföld
Forrás: mti

Továbbra is veszélyt jelent az Iszlám Állam

Továbbra is veszélyt jelent az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam továbbra is veszélyt jelent Szíriában, ahol a harcosai elvegyültek a települések lakói között - mondta Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója szerda reggel az M1 csatornán.

A műsorban arról beszéltek, hogy a török hatóságok elfogták és letartóztatták az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet törökországi parancsnokát, Mahmut Özdent.

Horváth József szerint dokumentumokat is találtak a férfinél, ami arra utalhat, hogy a terrorszervezet - eddig rá nem jellemző módon - emberrablásokat akar elkövetni, és a célszemélyek nevét tartalmazhatja a lista.

Kitért arra is, hogy bár a terrorszervezet már nem üzemel úgy, mint egy állam, teljesen felszámolni nem sikerült, így például Szíriában továbbra is veszélyt jelent.

Harcosai - a felhalmozott fegyverekkel együtt - egyszerűen elvegyültek az emberek között; az így létrejött "sejtek" bármikor aktivizálhatók, adott esetben egy "Iszlám Állam 2.0-át" is létrehozhatnak - hívta fel a figyelmet.

Erre akkor kerülhet sor, ha úgy érzik, hogy Irakban vagy Szíriában újra hatalmi vákuum alakul ki - tette hozzá Horváth József.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

2025. Július 31. 07:46, csütörtök | Belföld

Százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben

A pótfelvételivel együtt százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben

2025. Július 31. 06:00, csütörtök | Belföld

Továbbra is változatlan feltételekkel érvényesíthető a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye

A négy vagy többgyermekes anyáknak 2020. január 1-je óta a kereső tevékenységből származó jövedelmük után nem kell szja-t fizetniük, ebben semmilyen változás nem történt.

2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld

Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet

A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.