Hírek
2017. Október 16. 05:39, hétfő |
Helyi sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Utolsó másodperces kosárral kapott ki az Alba Fehérvár Zalaegerszegen

A negyedik fordulóban Zalaegerszegen játszott az utolsó pillanatig kiélezett meccset az Alba Fehérvár.
Rossz első negyed után fokozatosan feljött, többször vezetett is az Alba, de a végjátékban, amelyet tavaly olyan sokszor megnyert, most hibázott. Az utolsó pillanatban egy visszatett labdával a ZTE szerezte meg a győzelmet.
A bajnokságot pocsékul kezdő ZTE három vereség után próbált javítani az Alba ellen. Az első negyedben úgy tűnt, ezt sikerülhet, mert jobban kezdtek a hazaiak, akik mögül nem hátrált ki közönségük a vereségek miatt. Mindegyik zalai játékos kivette a részét a pontgyártásból, Benke pedig különösen belelendült. Vezérletével tíz fölött volt a ZTE előnye, az Albában főleg Markovics igyekezett ezt csökkenteni. A fehérváriak továbbra is sok sérültet kénytelenek nélkülözni, erre a meccsre (sőt, vélhetően nemcsak erre) Fenner is kidőlt, vagyis három légiósa maradt az Albának.
Tizennéggyel is vezettek a hazaiak, a második negyedben azonban éledezett az Alba és Harris pontjaival közelíteni kezdett. Az amerikai bedobó és Markovics felelt a fehérvári pontokért, közben a nem túl magas színvonal is bosszanthatta a hazai nézőket. Harris triplájával a félidő utolsó másodperceiben már csak kettő volt az Alba hátránya.
Sokat büntetőztek a csapatok a harmadik negyed elején, ekkor már nem tudott dominálni a Zete, amelyben az előző meccsek alapján sok kritika érte Radicot, de most jól játszott a légiós center. Az Alba középjátékosa, Macon is igyekezett, egyenlített is egy zsákolással, de a fehérvári vezetésre a 28.percig kellett várni. Nem tartott sokáig, a negyed végén megint döntetlen állt a táblán. Érezhető volt, hogy szoros végjátékban dől el a meccs, a negyedik negyedben is folytatódott az adok-kapok. A hazaiak triplái ültek, pedig ez a fegyverük nem lehetett ismeretlen az Alba előtt…Többször vezetett a Dzunics-csapat, de hihetetlen módon mindig hármassal felelt a Zete, az utolsó negyedben Szabó, Benke, Vaughn, Mohácsi és Horváth is betalált kintről.
A sors fintoraként az Alba is egy hárompontossal hozta vissza a reményt, Hill 21 másodperccel a vége előtt köszönt be. Időt kért a Zalaegerszeg, és az utolsó támadást Vaughnra bízta. A fehérváriak még beüthettek volna két faultot is büntető nélkül, de nem tették, az amerikai irányító pedig betört, feltette a labdát, ami lejött, de Mohácsi kezébe csorgott. A ZTE bedobója dudaszóra pöckölte vissza – először nyert a ZTE, az Alba pedig nyeretlen idegenben.
ZTE - Alba Fehérvár 82-80 (26-15, 14-23, 21-23, 21-19)
Alba: Hill 14/3, Markovics 16/6, Harris 14/6, Filipovics 7/3, Keller Á. 9. Csere: Macon 8, Kovács Á. 7, Keller I. 5/3
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 07:16, hétfő | Életmód
Parajd - A Nagy-Küküllőn és a Maroson is meghaladja már a megengedett értéket a só koncentrációja
2025. Június 16. 07:15, hétfő | Belföld
A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar, majd visszatér a napos, száraz idő
A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar és erős szél, majd visszatér a jellemzően napos, száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. Június 16. 07:15, hétfő | Sport
Kanadai Nagydíj - Russell rajt-cél győzelmet aratott Montréalban
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
2025. Június 16. 07:13, hétfő | Belföld
A közel-keleti háború kapcsán is Brüsszel hülyeségeiről beszélt Orbán Viktor
A közel-keleti háború teljesen új helyzetet teremtett, mi pedig nem hagyjuk, hogy az újabb brüsszeli hülyeség árát ismét velünk fizettessék meg.