Hírek
2019. Július 31. 13:56, szerda |
Külföld
Forrás: mti
Vádat emeltek az Audi igazgatótanácsának volt elnöke ellen

Vádat emelt szerdán a müncheni ügyészség a német Volkswagen csoporthoz (VW) tartozó Audi autógyártó társaság igazgatótanácsának volt elnöke ellen a csoport dízelbotrányával összefüggésben,
a hatóság szerint Rupert Stadler csalást követett el, közreműködésével százezres nagyságrendben értékesítettek manipulált motorvezérlő rendszerrel szerelt gépkocsikat.
A bajorországi központú vállalat tavaly menesztett vezetője legkésőbb 2015 szeptemberében tudomást szerzett a dízelmotoroknál alkalmazott manipulációról, mégis utasítást adott az érintett gyártmányok forgalmazására, illetve nem akadályozta meg értékesítésüket - áll az ügyészség közleményében, amely szerint a bűncselekmény mintegy 250 ezer Audit, valamint 71 ezer Volkswagen és 112 ezer Porsche márkájú kocsit érint, amelyekhez az Audi szállította a motort.
Rupert Stadlert csalás mellett hamis állítások okirati hitelesítésében és a fogyasztókat hamis állításokkal megtévesztő, jogsértő reklám terjesztésében való közreműködéssel vádolták meg. Vádat emeltek a három másik személy ellen is, akik az Audi, a Volkswagen és a Porsche gyártmányaihoz készült manipulált dízelmotorok kifejlesztésében vettek részt. Az eljárás következő lépésében a müncheni tartományi bíróságnak el kell döntenie, hogy elindulhat-e a per a vádirat alapján.
Az Audinál közölték, hogy mindenben együttműködnek a hatóságokkal, és a dízelbotrány teljes feltárása a társaság és a munkavállalók érdeke. Hangsúlyozták, hogy a három egykori és egy jelenlegi munkatársuk ellen folytatott eljárás független a dízelbotrány miatt magával a társasággal szemben folytatott eljárástól, amely 800 millió euró (26,4 milliárd forint) büntetés megfizetésével már tavaly lezárult.
Rupert Stadlert – aki 2007 óta volt az Audi vezetője – 2018 júniusában előzetes letartóztatásba helyezték. Tavaly október óta szabadlábon védekezhet, a többi között azzal a feltétellel, hogy nem léphet kapcsolatba a többi gyanúsítottal és a tanúkkal. A volt vállalatvezető tagadja, hogy tudott a manipulációról.
A VW dízelbotránya 2015 szeptemberében kezdődött, amikor az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) megvádolta a társaságot, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű jármű kipufogógáz-tisztító berendezésébe, amely érzékeli a mérés körülményeit. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogén-oxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán. A VW elismerte a csalást. Az érintett csaknem 11 millió járműből 8,5 milliót az Európai Unióban adtak el.
A Győrben motorgyárat működtető Audi tavaly 1,812 millió autót értékesített, 3,5 százalékkal kevesebbet a 2017-es 1,878 milliónál. Értékesítési árbevétele 0,9 százalékkal 59,24 milliárd euróra csökkent az előző évi 59,78 milliárd euróról. A működési eredmény 3,53 milliárd euró lett, 24,4 százalékkal kisebb a 2017-es 4,67 milliárd eurónál. A bevételarányos jövedelmezőség 7,9 százalékra romlott 8,5 százalékról. A nyereség 0,9 százalékkal 3,46 milliárd euróra emelkedett az előző évi 3,43 milliárd euróról. Az alkalmazotti létszám tavaly 91 ezerre nőtt az előző évi 90 ezerről.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 16. 07:31, szerda | Külföld
Amerikai különmegbízott: Putyin tartós békét szeretne
Meggyőző volt a múlt heti találkozó Vlagyimir Putyin orosz államfővel, lehetőség látszik az orosz-amerikai kapcsolatok átformálására és az orosz elnök végül kimondta, hogy a tűzszüneten túl tartós békét szeretne
2025. Április 14. 07:46, hétfő | Külföld
Az amerikai védelmi miniszter szerint történelmi megállapodások születtek az Egyesült Államok és Panama között a Panama-csatorna ameri
Az amerikai védelmi miniszter szerint történelmi megállapodások születtek az Egyesült Államok és Panama között a Panama-csatorna amerikai használatáról és a kínai befolyás visszaszorításáról.
2025. Április 12. 07:46, szombat | Külföld
Hszi Csin-ping: a vámháborúnak nincs győztese
2025. Április 12. 07:43, szombat | Külföld
Fehér Ház: Donald Trump különmegbízottja közvetlen tárgyalást folytat Vlagyimir Putyinnal a tűzszünet előmozdítása érdekében
Az amerikai elnöki különmegbízott Oroszországban közvetlen tárgyalást folytat Vlagyimir Putyin elnökkel az ukrajnai tűzszünet előmozdítása érdekében – közölte a Fehér Ház szóvivője pénteken.